Az árvíz

Michael McDowell: Az ​árvíz

Van egyfajta vonzódásom az olyan alkotások felé, amelyek az 1910-es és 1920-as években játszódnak. Nem kell feltétlen horrornak lennie, de természetesen adja magát ez a setting egy jóféle borzongáshoz. Viszont az a tény, hogy az Árvíz a 20. század első felében játszódik és a gótikus horror elemeit magán viseli, nem mellesleg egy hat részes sorozat (Blackwater-saga) első felvonását testesíti meg, az instant buy kategóriába sorolja nálam ezt a kötetet. Node, milyen végül az összkép? Tovább a podcastra

Megjelent magyarul a Blackwater-saga első két kötete

Michael McDowell Blackwater-sagája a modern horror egyik klasszikusa, mégis több mint 40 évet kellett várni a magyar megjelenésre. De ahogy mondani szokták: ami késik, nem múlik – ráadásul az Európa Könyvkiadó egy igazán impozáns kiadásban tárja az olvasók elé a teljes sorozatot, amelynek első két kötete idén ősszel került a könyvesboltokba – és a tervek szerint a folytatásra sem kell sokat várni, így egy éven belül a teljes sorozat ott lehet a polcunkon. Tovább a cikkre

„Michael McDowell Az árvíz című kötete igazi meglepetés volt számomra: lassú, atmoszférikus történet, ahol a feszültség nem ugrál rád az első pillanatban, inkább alattomosan építkezik. Ez a regény nem horror a klasszikus értelemben – sokkal inkább egy baljós, misztikus családtörténet a déli életérzés sűrű atmoszférájával.

Perdidó városa rögtön beszippantott: a fekete-fehér közösségek különbözősége, a társadalmi feszültségek, a női hatalom látható és láthatatlan formái mind nagyon erős alapot adnak. Ebbe a világba érkezik Elinor, a titokzatos idegen, akit az árvíz után találnak meg. És onnantól érezni, hogy valami nagyon nincs rendben vele – mégis lehetetlen nem figyelni minden mozdulatát. Az író hihetetlenül jól adagolja a furcsaságokat: apró jelek, megmagyarázhatatlan pillanatok, olyan jelenetek, amelyekről nem tudod eldönteni, hogy természetfelettiek vagy csak baljósan hétköznapiak. A horror elemeknél sokkal erősebb a fojtott, gótikus hangulat, ami végig ott lebeg a lapok felett.

Nagyon tetszett, ahogyan a családon belüli dinamika is kibontakozik: a hatalmat gyakorló nők, a mamahoz kötött férfiak, a háttérben figyelő szolgálók – mind-mind pici árnyalattal teszik teljessé Perdido képét. A történet lassan indul, de engem pont ez a tempó varázsolt el: olyan, mint egy lassú áradat, ami először csak bokáig ér, aztán hirtelen már nem találsz talajt a lábad alatt.

Izgalmas, borzongató, különleges élmény volt, mivel csak az első rész a hatból, érzem, hogy ez még csak a kezdet." (Moly.hu felhasználó)